Európai ügyek és külpolitika a pártok programjaiban az érvértékelők alapján

 
 
márc.
05.

Európai ügyek és külpolitika a pártok programjaiban az érvértékelők alapján

Republikon Intézet
 

Bár az EU-politika ritkán dominálja a magyar belpolitikai küzdelmeket, ma mégis releváns kampánytémává vált, melynek mentén fontos véleménykülönbségek fedezhetők fel az egyes politikai szereplők között. A pártok programjai kevéssé igazítanak el bennünket e különbségek tekintetében, ezért is gondoltuk azt, hogy a pártvezetők évértékelő beszédeit mélyebben megvizsgálva mutatjuk be, hogy melyik politikai erő milyen külpolitikát, milyen Európa-politikát képvisel. Legfrissebb elemzésünkben öt vezető politikus (Vona Gábor, Orbán Viktor, Schiffer András, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila) januárban és februárban elhangzott beszédének ismeretében öt párt európai ügyekkel kapcsolatos álláspontját mutatjuk be.

E beszédeket vizsgálva megállapítható, hogy a politika jobb és baloldala továbbra is mélységesen megosztott a kelet-nyugat vita (pontosabban a nyugathoz, illetve az Európai Unióhoz való viszony), és a szuverenitás-függőség kérdésében. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, de főleg Schiffer András kijelentései mégis a politikai közép pártjainak nyugat-kritikusabb irányba történő elmozdulását feltételezik. Ennek okai a lakosság feltételezett euroszkepticizmusában keresendők, ám fontos körülmény, hogy a kizárólag szociális alapon megfogalmazott kritikák korántsem jelentik az intézményrendszer teljes megkérdőjelezését, mint Orbán vagy Vona esetében.

Kuplwww 


Elemzésünk alapján az alábbi besorolás adható: Mesterházy Attila határozottan EU-párti, Gyurcsány Ferenc Európa jóléti kritikáját adta, Schiffer Andrást urópa- és tőkeellenesség jellemzi, Orbán Viktor tovább folytatja küzdelmét Európával, Vona Gábor pedig "eurázsianizmust" hirdet.

 

A részletes elemzés letöltése

 

 

elemzés, külpolitika, évértékelő