Budapesti pártpreferenciák alakulása

2025 első felében

 
 
jún.
29.

Budapesti pártpreferenciák alakulása

Republikon Intézet
 

Az elmúlt hetekben jelentős figyelem hárult a budapesti politikára. Egyfelől a szolidaritási hozzájárulás egy részének behajtása nehéz pénzügyi helyzetbe hozta a fővárost, mely összeget később visszakapta egy jogerős bírósági ítéletnek köszönhetően. A módosult éves költségvetést a fővárosi közgyűlésnek el kell fogadnia június 30-án, hogy a városüzemeltetés ne akadjon meg. Ehhez képest az utolsó fővárosi közgyűlés a Tisza és Fidesz-KDNP frakciók kivonulása (pontosabban meg nem jelenése) miatt nem tudott megvalósulni. Másfelől a főváros rendezte meg június 28-án a 2026-os Pride felvonulást, többszöri betiltási és ellehetetlenítési kísérlet ellenére, ami országos politikai és a nemzetközi figyelem középpontjába helyezte, a felvonuláson pedig végül százezres nagyságrendben vettek részt emberek. Mind a költségvetés, mind a Pride kapcsán jelentősek a nézetkülönbségek a fővárosi közgyűlésen belül, amely 2024 óta kifejezetten sokszínű és megosztott, olykor jelentősen lassítva a döntéshozást. A Republikon Intézet fontosnak érezte, hogy bemutassa a budapesti közgyűlés pártjainak támogatottságát a fővárosban, ezért az elmúlt fél év pártpreferencia-kutatásaiból 1200 fős fővárosi mintát képezve megvizsgálta[1], hogyan alakul a pártok versenye Budapesten 2025 első felében.

A teljes elemzés ezen a linken olvasható.

Eu Co Funded En

Republikon is funded by the European Union. The views and opinions expressed at the event do not necessarily reflect those of the European Union. They are not the responsibility of the European Union or the organisation providing the funding.  

 



[1] A kutatások 1000 fő telefonos megkérdezésével készültek 2024.10.24 – 2025.06.03. között. A kutatások nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatívak a felnőtt korú magyar lakosságra. Hibahatár + /- 3,5%. Hat különböző adatfelvételi pont összesen 6000 fős országos felnőtt korú mintájából 1200 fő felnőtt korú budapesti lakos került abba a válaszadói mintába, amelyen a jelenlegi elemzés alapszik.