Legyen szó szinte bármilyen szakpolitikai kérdésről, Budapest valóban más; a fővárosi polgárok egyértelműen liberálisabbak, illetve baloldalibbak, mint az országos átlag. Ez képeződik le a pártpreferenciákban is: a baloldali-ellenzéki pártok közös támogatottsága már ma is meghaladja a Fidesz népszerűségét Budapesten – derül ki a Republikon Intézet legújabb elemzéséből, mely a fővárosi választókat vizsgálta.
Tízből négy budapesti inkább liberálisnak tartja magát
A fővárosban élők fele 2014 után valamilyen, a jelenlegi baloldali-ellenzéki pártokból álló kormányt látna szívesen: ennek létrejöttéhez szavazatát is adná. Az MSZP-Együtt 2014-DK közösen nagyobb szavazótábort tudhat maga mögött, mint a Fidesz. Politikai karakterjegyük alapján a budapestiek egy önazonosságban is vállalt és közpolitikai kérdésekben is képviselt liberális-balliberális választók. Önbevallás alapján a liberális-konzervatív skálán tízből négy budapesti magát liberálisnak tartja, így a baloldaliság mellett a liberális önazonosság is a többségi identitást jelenti a fővárosban élők számára.
Szakpolitikák: baloldalibb, liberálisabb vélemény, mint az országos átlag
A határozottabb liberális álláspont legtöbbször erősebb kisebbségi véleményként jelenik meg, néhány közpolitikai ügyben ugyanakkor a budapestiek szembefordulnak az ország egészének véleményével. Ilyen ügy az iskolák önkormányzati tulajdonba tartása (a teljes népességben 42 százalék véli úgy, hogy az állami közvetlen irányítás jobb, míg Budapesten 48 százalékkal többségben vannak az önkormányzatiság-pártiak), vagy az egyház oktatási szerepének elutasítása (Budapesten minden második ember úgy gondolja, hogy az egyházak csak hitéleti tevékenységet folytassanak). Látható a különbség az EU elleni konfrontatív politika megítélése kapcsán (míg országosan csak minden harmadik választó véli úgy, hogy kompromisszumra kellene törekedni, addig Budapesten ez a vélemény 44 százalékos relatív többségben van), és a korkedvezményes nyugdíjak gyakorlatának elfogadásában is. Ez a felsorolás is jól mutatja, hogy a legtöbb ideológiai és piaci viszonyokat mérő kérdésben liberális-, míg a társadalmi szolidaritást illetően baloldali véleményekkel találkozunk; így érthető tehát a fővárosi szavazók balliberális volta.
„Értelmiségibb” főváros
Szocio-demográfiai szempontból a fővárosban élők egy igen magasan képzett, jól kereső csoportot alkotnak, akik azonban életkörülményeiket ambivalensen ítélik meg. A budapestiek esetén átlag feletti a vallásosság elutasítottsága: az itt élők fele nem tartja magát vallásosnak. Legalább ilyen karakteres leíró jelzője a budapestieknek az értelmiségi önbesorolás: a fővárosban a minden harmadik megkérdezett értelmiséginek tartja magát.
A részletes elemzés letöltése (grafikonok, adatsorok) (pdf)