Az elmúlt években számos Balaton-menti település közélete a városban vagy községben megvalósuló nagyberuházások köré szerveződött. Elég a szántódi Balalandre, az egyes tihanyi és keszthelyi beruházásokra vagy a balatonvilágosi Club Aliga kikötőre gondolni. Ezeknek a beruházásoknak sok esetben már a híre elég volt ahhoz, hogy valamiféle civil ellenállás kezdjen létrejönni. Az önkormányzati választáson a Fidesznek érzékeny pont volt Keszthely elvesztése, hisz a városnak 1994 óta adott polgármestert, most pedig a 8 egyéni választókerületből csupán 1 olyan volt, amit a fideszes jelölt meg tudott nyerni. Szimbolikus vereséget szenvedett a Fidesz Tihanyban is, ahol se a leköszönő fideszes polgármester, se az általa támogatott jelölt nem tudott még a képviselő-testületbe se bejutni. A Republikon legújabb elemzése ennek kapcsán azt vizsgálja, hogy miként szerepelt a Fidesz az EP-választásokon, mennyire sikerült becsatornázni Keszthelyen és a többi partmenti településen az ellenzéki pártoknak a társadalmi elégedetlenséget.
Az elemzés főbb megállapításai:
• A Balaton az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb pontja a városokból kiköltözni kívánó középosztály számára, de a kormánypártokkal összefonódó gazdasági elit is meglátta a lehetőséget a tó környezetében
• A Balaton-környéki települések az elmúlt években a botrányos beruházások hírétől voltak hangosak, az önkormányzati választásokon pedig a Fidesz két szimbolikus településen (Keszthely és Tihany) elvesztette a polgármesteri széket és a település irányítását
• Míg 2019-ben a Fidesz a Balatonnál jobb eredményt ért el, mint országosan, addig idén az amúgy is gyengébb országos eredménye alatt szerepelt valamivel
• Darabszámra nagyjából ugyanannyi szavazója volt a kormánypártnak, mint öt éve, azonban a részvétel jelentősen magasabb volt, emiatt a párt visszaesése is magasabb 34 tóparti településen, mint országos szinten
• A Balaton mentén 2019-ben is magasabb volt az országosnál a részvétel, ahogy idén is, végső soron ez eredményezte a Fidesz relatíve rosszabb szereplését
• A Tisza Párt egyedül annyi szavazatot szerzett a Balaton partján, mint a 2022-ben összefogó hat párt együtt az előző EP-választáson, az összefogás pártjai a szavazóik majdnem kétharmadát elvesztették
• Továbbra is a Fidesz a Balaton-parti települések legnagyobb pártja, azonban míg országosan a gyengébb eredmény mellett is növelni tudták a szavazóik számát, addig a tóparton minimálisan csökkent a kapott szavazataik száma.
A teljes elemzés ide kattintva elolvasható!