Megroggyant a Fidesz, araszol felfelé az ellenzék

A Republikon Intézet kutatása

 
 
márc.
01.

Megroggyant a Fidesz, araszol felfelé az ellenzék

Republikon Intézet
 

 

2017 nyara óta most a legalacsonyabb a Fidesz támogatottsága, miközben az MSZP és a Jobbik az elmúlt tíz hónap legjobb eredményét hozza a biztos szavazók körében – ez derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként most is a 24.hu közölt elsőként.

Tizenkét éve nem kapott akkora ütést a Fidesz, mint vasárnap Hódmezővásárhelyen az időközi választáson, amelyen veszített a kormánypárti polgármesterjelölt. A közvélemény-kutatások nem jelezték előre a kudarcot, most viszont úgy tűnik, meglehet, hogy nem csupán helyi jelenségről van szó, ugyanis miután decemberről januárra négy százalékpontot csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, februárban újabb 5 százalékpontot veszített a kormánypárt.

Jelenleg a Republikon mérései szerint Orbán Viktor pártja 48 százalékon áll a biztos szavazók között – ez (bár továbbra is masszív támogatottságot jelez) a legkevesebb 2017 nyara óta, júniusban mért az intézet legutóbb 50 százalék alatti értéket. Tavaly év végén egy fél évig tartó, folyamatos növekedési szakasz ért véget, ráadásul úgy, hogy 2018 elején, két hónap alatt esett 9 százalékpontot a Fidesz népszerűsége.

Ezzel párhuzamosan az ellenzéki pártok összeszedték magukat, a Momentum és az Együtt kivételével mindannyian erősödtek. A leglátványosabban az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok* pártszövetség, amelynek tábora januárhoz képest újabb 3 százalékpontot gyarapodott, és most 17 százalékon áll, míg a Jobbik egy százalékpontos növekedéssel 19 százalékon.

Az LMP és a Demokratikus Koalíció továbbra is fej fej mellett egyensúlyozik a parlamenti küszöb környékén, de mindkét párt javított 1-1 százalékpontot januárhoz képest.

1_partpref_201802

2_trend_201802

A teljes népesség körében a Fidesz 3 százalékpontos csökkenéssel 29 százalékra csúszott vissza, a Jobbik most 12, az MSZP-Párbeszéd-MLP 11 százalékon áll, az LMP és a DK 3-3 százalékon, míg a bizonytalanok aránya továbbra is 39 százalék.

Érdemes megjegyezni, hogy a közvélemény-kutatás adatfelvétele február 9. és 22. között volt, vagyis még a hódmezővásárhelyi választás előtt, de például abban az időszakban, amikor a 24.hu az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-ügyről szóló cikksorozattal jelentkezett. A Republikon Intézet elemzése megjegyzi: az adatokból úgy tűnik, hogy egyrészt az Elios-ügy árthatott a Fidesznek, másrészt az ellenzéki pártoknak használt az, hogy az együttműködés körüli viták helyét a kampány vette át.

* a januári mérésben a Magyar Liberális Párt még önállóan szerepelt

Összefoglaló a kutatásról: ITT