Erősödő szocialisták, mérhető Momentum

A Republikon Intézet kutatása

 
 
márc.
30.

Erősödő szocialisták, mérhető Momentum

Republikon Intézet
 

 

Botka László miniszterelnök-jelöltsége sem forgatta fel a pártok erőviszonyait: a Republikon Intézet március közepén végzett kutatása alapján a teljes népességben egy, a pártválasztók között 2 százalékpontot erősödött az MSZP. Botka kampányának hatása tehát korlátozott, de még mindig ez a legnagyobb változás a múlt hónaphoz képest.

A Fidesz támogatottsága továbbra is 30 százalék, a kormánypárt előnye utcahossznyi a 9 százalékon álló Jobbik és a most 10 százalékra erősödő MSZP előtt. A kisebb pártok közül
 a DK 4,
az LMP 3,
az Együtt 2,
a Magyar Liberális Párt 1,
a Momentum 1
százalékon áll a teljes népességben, a Párbeszéd az egy százalékot sem éri el. Két százalék egyéb, a felmérésben meg nem nevezett pártra voksolna, míg 38 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

A pártválasztók között
a Fidesz támogatottsága 51-ről 49 százalékra csökkent,
az MSZP-é 15-ről 17-re nőtt,
ezzel megelőzi a 15 százalékos Jobbikot,
átlépné a parlamenti küszöböt a 6 százalékon álló Demokratikus Koalíció
és az 5 százalékos LMP is.
Az Együtt 3, a felmérésben először szereplő Momentum Mozgalom 2, a Magyar Liberális Párt és a Párbeszéd 1-1 százalékot mondhat magáénak.

1703 pref hu

A Momentum tehát egyfelől máris elérte a baloldali-liberális kis pártok népszerűségi szintjét, és láthatóan veszélyes azok parlamentbe jutási esélyeire. Másfelől a sikeres népszavazási aláírásgyűjtés után semmiképp sem nevezhető áttörésnek, hogy a párttá alakuló mozgalom támogatottsága csak kétszer akkora mint Fodor Gábor pártjáé.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy a különböző korosztályok milyen – fideszes, baloldali-liberális vagy jobbikos – kormányt szeretnének 2018-tól. Ezzel egy valós választási helyzetet próbált modellezni a Republikon Intézet. Az adatokból az látszik, hogy a kormánypárt támogatottsága kiegyenlített, mindössze a 64 évesnél idősebbek között nem éri el az 50 százalékot azoknak az aránya, akik továbbra is Fidesz-kormányt szeretnének.

A baloldal viszont igazán csak a nyugdíjasok között népszerű: míg a 18-24 éveseknek és a 35-44 éveseknek is mindössze a 15 százaléka látna szívesen 2018 után baloldali-liberális kormányt, és a 45-64 év közöttieknek is alig több mint a negyede, addig a 64 évesnél idősebbek között már minden második pártválasztó örülne egy baloldali kabinetnek.

Az MSZP első számú célcsoporttá tette a kampányban a nyugdíjasokat: a 65 évnél idősebbeknek ingyenessé tennék a gyógyszereket, mondván, azokat képviselnék, akik képtelenek önálló érdekérvényesítésre. A szintén eltervezett luxusadóról Botka László nemrég azt mondta, 300 milliárdot lehetne beszedni, amit a szegények felzárkóztatására fordítanának, miközben a párt egyik szlogenje is az lett: „Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” Ugyancsak a nyugdíjasoknak szóló ígéretekkel állt elő nemrégiben a Demokratikus Koalíció, amely 120-150 ezer forintos alapnyugdíjat adna.

A Jobbiknál fordított a helyzet: míg a fiatalabb korcsoportokban még minden negyedik ember Jobbik-kormányt szeretne, addig a 64 éven felülieknek mindössze a 3 százaléka. Ezzel együtt is látszik a Jobbik néppártosodásának hatása: korábban a radikális párt népszerűsége kiugró volt a fiataloknál, ez mostanra megszűnt, és a Jobbik támogatottsága kiegyenlített lett 18-tól 44 éves korig.

A felmérésből az is látszik, hogy a fiatalok jó része elégedetlen a jelenlegi politikai felhozatallal: a pártot választó 18-24 évesek tizede azt sem tudja megmondani, hogy milyen kormányt szeretne. A nem szerinti bontásból pedig az látszik, hogy a Fidesz a nők között sokkal népszerűbb: a nők 59 százaléka Fidesz-kormányt akar, míg a férfiaknál ez az arány csak 41 százalék.

1703 trend hu

A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készült, nem, kor, végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára nézve. Az adatfelvételre 2017. március 10-23 között került sor.

Az eredményeket a 24.hu, a Republikon Intézet médiapartnere közölte elsőként.

Összefoglaló a kutatásról