A hagyományos elképzelések szerint a szavazói viselkedés motivációi, azaz a választási siker kritériumai elsősorban tartalmi jellegűek. Ezek közé tartozik a pártok választási programja, amiről egyre gyakrabban gondolják azt a szakértők, hogy önmagukban másodlagos jelentőségük van. Fontosabbnak tűnnek a szavazó korábbi tapasztalatai, politikai szocializációja, valamint a politikai pártokról kialakult népszerű meggyőződések. Mivel ez utóbbiak gyorsabban változhatnak és ennek megfelelően könnyebben is alakíthatóak, felértékelődött a tartalom kommunikálásának módja és eladása, azaz a politikai kommunikáció és marketing. A tartalom mellett a kampány során azonban a technikai elemek fontosságát emelik politikusok és elemzők. Kétségtelen, hogy választói mozgósítás önmagában eldöntheti az eredményt, hiszen semmit sem ér önmagá- ban a jelentős szavazói szimpátia, ha végül az nem manifesztálódik választói cselekvés- ben, azaz leadott szavazatban. A hatékony választói mobilizáció fontosságát felismerve a magyar pártok is elsajátítottak az Egyesült Államokban már az ‘50-es évektől ismert mozgósítási technikákat.
Ez azzal a változással is járt, hogy a párttagság szerepe is át- értékelődött. Folyamatosan csökkent a pártok száma, valamint a rendszerváltás során a nem történeti ellenzéki pártok nem is rendelkeztek olyan magas párttagsággal. A párt tehát nem tagjait képviselte, a politika kialakítása nem a tagság függvénye volt, hanem az aktuális szituációé. A tagság az új választói mozgósítási technikák kivitelezésében kapott nagyobb szerepet. Ennek előzménye Magyarországon az ajánlószelvények, azaz a kopogtató cédulák gyűjtése volt. Míg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a fent vázolt változások 30-40 év alatt zajlottak le, addig Magyarországon ez három kormányzati ciklus során ment végbe. A 2008-as gazdasági válság nyomán azonban újabb igények is megfogalmazódtak a poli- tikai pártokkal szemben, mégpedig az átláthatóság és az állampolgári részvétel. A “valódi demokráciát” követelő mozgalmak Madridtól Torontóig ennek jegyében kritizálták az ellenzéki és kormányon lévő politikai pártokat egyaránt. Míg a politikai marketingeszközök és az egyes mozgósítási stratégiák alapvetően a politikai technológiák, az átláthatóság és a részvétel egyszerre támaszt tartalmi és formai feltételeket. Egyelőre nem mondható biztosnak, hogy ezeknek az igényeknek döntő szerepük lesz a választási küzdelmekben, azonban a populista pártok előretörése szerte Európában jelzi azt, hogy érdemes újragondolni a politikaképzés, valamint a pártok és politikusok szerepét. Magyarországon a baloldal továbbra is a hitelesség, a bizalom és a cselekvőképesség hiányával küzd. A Fideszből kiábrándult szavazók nem jelennek meg a baloldalon, de 2015 nyarán úgy tűnik, hogy a Jobbik sem tudja érdemben növelni szavazótáborát. A baloldal eddigi eszközei hatástalanok, ugyanis a kormány tevékenységének tartalmi kritikája hatástalan. A bírálat egyik iránya, az alkotmányos berendezkedés megváltoztatása, a jogállamiság felszámolása túlságosan is elvont és közvetlenül nem érezhető, továbbá a jogállam hatékony működésével és garanciáival kapcsolatban korábban sem Részvétel, átláthatóság, cselekvés: az előválasztás intézménye, mint politikai innováció gyűjthettek pozitív tapasztalatokat a választók. A második állandó téma, a korrupciós ügyek emlegetése azért lehet hatástalan, mert az egész politikai osztály megítélését érinti negatívan és csak erősíti az általános társadalmi csüggedtséget. Végül a napi ügyek kapcsán a médiának kreált bonmot-k és a pár fős szabadtéri sajtótájékoztatók a baloldali ellenzék cselekvőképtelenségéről, a koherencia hiányáról árulkodnak. Ezekkel a médiaakciókkal nem lehetséges felkelteni az egyébként is enervált, a politikai szereplőkben csalódott állampolgárok figyelmét és – ami még fontosabb – bizalmát.
Ebben a kötetben egy olyan, Magyarországon még nem alkalmazott módszerről, az előválasztásról lesz szó, amely választ adhat arra, hogy lehetséges új tartalmat és egyben formát is adni a demokratikus ellenzéki politizálásnak. Az előválasztás ugyanis a képviselő- és miniszterelnök-jelöltek kiválasztásának átlátható folyamata, ami a választók aktív részvételét kívánja meg. Az előválasztás ugyanakkor nem reakció, hanem proaktív tett, ami - ideális esetben - bizonyíthatja az ellenzéki erők cselekvőképességét. A kötet első tanulmányban Hódi Aletta az európai előválasztásokat veszi sorra, amelyek értékes tanulsággal szolgálnak. A második tanulmányában Reiner Roland az előválasztás hazai alkalmazhatóságáról, valamint a Republikon Intézet konkrét előválasztási tervezetéről ír.
The whole publication is available HERE.