2022 Őszi Gyakornokaink

 
 

 

Berkes Dóra _fotó A Trinity College Dublin másodéves történelem szakos hallgatója vagyok. Általánosságban minden érdekel, ami történelem – jelenleg éppen a historiográfia és a narratívák szerepe a történetírásban foglalkoztat leginkább. A tanulmányaimon kívül is leginkább az egyetemen töltöm az időm: a Történelem Diákszövetség vezetőségének és a Hallgatói Önkormányzatnak is tagja vagyok. Célom, hogy az egyetem után is akadémiában folytassam a karrierem, mint történelem professzor és kutató.
_DSC7477 (1) Hancz Máté vagyok, az ELTE ÁJK Politikatudományok BA szak maásodéves hallgatója. Elsőéves hallgatóként nyertem felvételt a Politológus Műhelybe, ahol jelenleg a közösségi médiáért felelős referensi pozíciót töltöm be. A Bibó István Szakkollégiumban főként kampánykommunikációval, közpolitikával, és részvételi demokráciával kapcsolatos kurzusokon vettem részt, mellette igyekszem különböző önkéntességeken keresztül tapasztalatot szerezni.
 IMG_1140 (1) Hüvös Ferenc vagyok, az ELTE-ÁJK-n tanulok mesterszakon politológiát, de rendelkezem tanári végzettséggel is. Fő érdeklődési köröm mindig is az Egyesült Államok politikája, és a választási stratégiák voltak, legboldogabb akkor vagyok, amikor ez a kettő kétévente találkozik.
Unnamed Papp Olivér vagyok, jelenleg másodéves politológus hallgató az ELTE ÁJK mesterképzésén. Legfőbb érdeklődési területem a politikai kommunikáció és annak hatása elsősorban a médiára, másodsorban pedig a társadalomra. Úgy gondolom, ezeknek a hatásoknak a vizsgálatával egy tisztább képet kaphatunk a politika és a társadalom mindenkori állapotáról. 
   

 

 

Horn Gábor

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke 

Horn Gábor oklevelét 1980-ban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai Corvinus Egyetem), közgazdász-tanári szakon szerezt...
 

Virág Andrea

Stratégiai Igazgató 

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója az ELTE Állam-, és Jogtudományi karán politológiát, az ELTE Társadalomtudom...
 

Király Dávid

A Republikon Budapest Műhely vezetője 

Király Dávid kommunikációs szakember, várospolitikai szakértő, a Repubilikon Intézet Budapest Műhelyének vezetője a kétezres évek el...
 

Mikecz Dániel

Tudományos tanácsadó 

Mikecz Dániel az intézet tudományos tanácsadója. Politológus diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Ugyanitt véd...
 

Ranschburg Zoltán

Vezető elemző 

Ranschburg Zoltán közpolitikai szakértő, a Republikon Intézet vezető elemzője. 2011-ben filozófia és esztétika szakon diplomázott az...
 

Rét Ágnes

Programkoordinátor 

Rét Ágnes a Republikon Intézet programkoordinátor munkatársa. 2023. március 1-én csatlakozott az intézethez. Az izraeli Ort Braude C...
 

Schlanger Márton

Kutató 

Schlanger Márton a Republikon Intézet kutatója, 2019-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, m...
 

Thury György

A Republikon Budapest Műhely munkatársa 

Thury György a Republikon Budapest Műhelyének munkatársa, valamint az intézet online kommunikációjának felelőse. Az ELTE szabad bölc...