2024-es őszi gyakornokaink

 
 

Baróti Adél vagyok, az ELTE ÁJK Politikatudományok BA szak harmadéves hallgatója. Fő érdeklődési köröm a hibrid rezsim elméletek, a politikai ideológiák és a populizmus. A gyakornoki munkám során szeretném közelebbről megismerni a magyar politikai rendszer működését és az ország EU-s kapcsolatait.
IMG 9287
Herta Eduárd vagyok, 2021-ben szereztem meg BA diplomámat az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán, majd 2024-ben politológus mesterdiplomámat a svédországi Uppsala Egyetemen. Szakdolgozataiban olyan demokratikus innovációk lehetőségeit kutattam, mint a részvételi költségvetés és a közösségi gyűlés, amelyek hatásait és alkalmazhatóságát részletesen elemeztem a hazai és nemzetközi önkormányzati rendszerekben. 2020-ban gyakornokként csatlakoztam a Politikatudományi Intézethez, ahol azóta is aktívan részt veszek a demokratikus innovációkat vizsgáló kutatásokban.
Nevtelen

Nagy Ágnes vagyok, harmadéves politológushallgató az ELTE-n. A politikán belül nagyon sok minden érdekel, főleg a politikai kommunikáció és kampánykommunikáció, de még keresem azt a szakterületet, amiben ki tudok teljesedni, ezáltal a társadalom hasznos tagjává válni. Szabadidőmben a Politológus Műhelyben tevékenykedem, a szakmai munkacsoport és felvételi bizottság tagjaként. 

 

Szilassym

Szilassy Marcell vagyok, az amszterdami Vrije Universiteit harmadéves hallgatója Filozófia, Politológia és Közgazdaságtan alapszakon. Főbb érdeklődési területeim a politikai gazdaságtan és az Európai Unió integráció története, gazdaságpolitikája. A gyakornokságom során szeretném az ezekkel kapcsolatos ismereteimet bővíteni, illetve az egyetemen szerzett elméleti tudásomat gyakorlatban kipróbálni. 

 

 

Horn Gábor

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke 

Horn Gábor oklevelét 1980-ban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai Corvinus Egyetem...
 

Virág Andrea

Stratégiai Igazgató 

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója az ELTE Állam-, és Jogtudományi karán po...
 

Ranschburg Zoltán

Vezető elemző 

Ranschburg Zoltán közpolitikai szakértő, a Republikon Intézet vezető elemzője. 2011-ben filozófia...
 

Schlanger Márton

Kutató 

Schlanger Márton a Republikon Intézet kutatója, 2019-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegy...
 

Király Dávid

A Republikon Budapest Műhely vezetője 

Király Dávid kommunikációs szakember, várospolitikai szakértő, a Repubilikon Intézet Budapest Műh...
 

Fűzfa Csaba

Szakpolitikai elemző és az Intézet kommunikációjának felelőse 

Fűzfa Csaba a Republikon szakpolitikai elemzője, Budapest Műhelyének munkatársa, valamint az Inté...
 

Rét Ágnes

Programkoordinátor 

Rét Ágnes a Republikon Intézet programkoordinátor munkatársa. 2023. március 1-én csatlakozott az ...
 

Kápolnai Katalin

Nemzetközi pályázatok és sajtókapcsolatok felelőse 

Kápolnai Katalin PR kommunikációs szakember, az Intézetnél 2023. szeptembere óta a nemzetközi pál...
 

Mikecz Dániel

Külsős tudományos tanácsadó 

Mikecz Dániel az intézet külsős tudományos tanácsadója. Politológus diplomáját az ELTE Állam- és...