A Republikon Intézet 2026. január 29-én konferenciát tartott „Hány nyugdíjszelvény egy élet? - Időspolitika a választások előtt” címmel, ahol szakértők vizsgáltak olyan jellegű kérdéseket a magyar nyugdíjrendszeren belül, mint például a rendszer hibái, a nyugdíjkorhatár, a 13. és 14. havi nyugdíj és az elmagányosodás kérdése.
A beszélgetést Hajba Máté, a Republikon vezető elemzője moderálta.
Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetőjének megnyitóját követően Schlanger Márton, az Intézet kutatója tartott előadást a magyar időspolitika néhány fontos statisztikájáról. Schlanger először azt mutatta be, hogy európai uniós összehasonlításban Magyarország GDP-arányosan nagyjából 7%-ot fordít nyugdíjkiadásokra, miközben az EU-s átlag megközelíti a 12%-ot. Ennek következménye, hogy a mintegy kétmillió magyar nyugdíjas közel fele havi 200 ezer forintnál kevesebb ellátásból él, míg körülbelül 800 ezren közülük a létminimum alatt. A statisztikák szerint a nyugdíjak relatív értéke is jelentősen romlott: míg 2010-ben az átlagnyugdíj az átlagbér 65%-át érte el, addig ez az arány 2025-re 50% körülire csökkent. Mindez egy olyan demográfiai és szociális környezetben zajlik, ahol egyre kevesebb aktív dolgozó járulékbefizetéseiből kell finanszírozni a növekvő ellátási igényeket. A nyugdíjrendszer helyzetét tovább súlyosbítják az egészségügyi és szociális tényezők is. Az Eurostat adatai szerint tíz magyar férfiból négy nem éri meg a nyugdíjkorhatárt, míg a WHO becslése szerint az idősek 25–30%-a szociálisan elszigetelten él, ami gyakran elmagányosodáshoz vezet. Jóléti vonzatán túl mindez politikai jelentőséggel is bír, tekintve, hogy az idősek körében a legmagasabb a választási részvétel. Ezzel összefüggésben Schlanger kitért az asszisztált szavazási formákra is, megjegyezve, hogy az olyan megoldások, mint például a mozgóurna, ellenőrizhetősége korlátozott. Politikailag szintén meghatározó tényező, hogy a közösségi médiában a politikai hirdetések tiltása óta gyorsan terjednek a rejtett politikai tartalmak és a mesterséges intelligenciával generált álhírek, amelyek felismerése gyakran fejlett digitális kompetenciákat igényel, ami sok esetben a nyugdíjas korosztály számára nem áll rendelkezésre. Végül, az előbb ismertetett adatok után Schlanger Márton megosztotta a közönséggel a Republikon Intézet egyik kutatásának eredményeit is. A felmérésben nyugdíjasokat kérdeztek a nyugdíjkorhatár emeléséről, az inflációhoz vagy béremeléshez igazított nyugdíjemelés preferenciáiról, valamint a 14. havi nyugdíjról alkotott véleményükről. Az eredményeket a kutatók a válaszadók politikai hovatartozása szerint is összehasonlították.
Ezt követően került sor a konferencia panelbeszélgetésére, melynek témái a nyugdíjrendszer problémáira, a nyugdíjrendszer jelenlegi megoldásaira, az elmagányosodásra, és a nyugdíjkorhatárra összpontosultak. A beszélgetés résztvevői Hegyesiné Orsós Éva, szociálpolitikai szakértő, a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnöke, KarácsonyMihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke, MihályiPéter, közgazdász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja és SimonovitsAndrás, matematikus, közgazdász, nyugdíjas egyetemi tanár voltak.
Elsők között Karácsony Mihály szólalt fel. A beszélgetés során olyan gondolatokat osztott meg, mint például az, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát elsősorban nem demográfiai, hanem gazdasági–termelékenységi kérdésként lehet értelmezni. Álláspontja szerint Magyarországon túl kevés tőkét fordítanak a nemzeti össztermékből az időskori ellátások finanszírozására, miközben az aktív munkavállalók és munkaadóik által befizetett nyugdíjcélú közterhek összességében meghaladják azt az összeget, amelyet a költségvetés közellátások formájában visszaforgat. Szerinte a nyugdíjak elosztásában keresetarányos, a költségvetéstől független indexálásra lenne szükség, ami azt jelentené, hogy a nyugdíjak értékét a mindenkori bérek alakulásához kellene kötni, vagyis a nyugdíjak együtt nőnének az aktív dolgozók keresetével, megőrizve a korábbi jövedelmi arányokat. Ez a típusú indexálás eltérne a jelenlegi inflációkövető nyugdíjelosztástól. Ezzel összefüggésben vitathatónak tartja az olyan elemeket, mint a 13. havi nyugdíj, amelyre inkább külön juttatásként, mintsem a rendszer szerves részeként tekintene. Karácsony konkrét javaslatot is mondott a jelenlegi nyugdíjrendszer fejlesztésére: a rendszer átláthatóságát növelné egy Nyugdíjas Kamara létrehozásával és transzparensebb kommunikációval. Politikai ígéretek, és jelenlegi megoldások tekintetében pozitívan értékeli a Tisza azon javaslatait, amelyek a nyugdíjasotthonok férőhelyeinek bővítését és az otthonápolási díj 50 százalékos emelését célozzák. Továbbá támogatja a jelenleg is működő Széchenyi Kártya Programot, mivel a kártyás forma biztosítja, hogy a juttatások belföldi fogyasztásban hasznosuljanak.
Hegyesiné Orsós Éva szerint a nyugdíjas korosztályról szóló közbeszéd egyik alapvető hibája a túlzott általánosítás, hiszen nem minden idős ember kizárólag nyugdíjból él, és az élethelyzetek rendkívül eltérőek. Perspektívájának meghatározó eleme az „Életet az éveknek” Országos Szövetség missziója, amik az aktív, jó minőségben töltött nyugdíjas évek. Szerinte ennek lehetőségeinek társadalmi feltételei hiányosak. Súlyos problémának tartja az elszigeteltséget és az elmagányosodást, amikre a politikai ígéretek ritkán reflektálnak. Bár a politikai programok jellemzően foglalkoznak a nyugdíjak alakulásával, a szociális biztonsággal és az egészség kérdésével, az elmagányosodás strukturális okai, mint például az, hogy egy bizonyos életkor után megszűnik a szervezett oktatásban és képzésekben való részvétel lehetősége, alig jelennek meg. Szerinte az elmagányosodásban szerepet játszik a digitális kirekesztettség is. Sok idős ember nem rendelkezik azokkal a készségekkel, amelyek a modern ügyintézéshez szükségesek, ami gyakran megalázottságérzéssel jár. Ezen problémára nincsen jelenleg semmiféle szakpolitikai megoldás, annak ellenére, hogy van egy jelentős mennyiségű nyugdíjas, akik megfelelő támogatással képesek lennének alkalmazkodni. Ő sem tartja indokoltnak a nyugdíjkorhatár emelését. Ehelyett, rugalmas nyugdíjba vonulást és átgondolt időspolitikát javasolna, amely figyelembe veszi, hogy egyesek nyugdíjas éveikben is dolgozni tudnak, míg mások egészségi okokból már a korhatár előtt sem. Ezenkívül kitért arra is, hogy a kisnyugdíjasok helyzetét külön elemezni és javítani kellene, és hangsúlyozza egy tényleges, szakértők által végzett állományi elemzés szükségességét.
Mihályi Péter a magyar nyugdíjrendszer problémáit történeti és strukturális perspektívából közelítette meg, azt vizsgálva, hogy az elmúlt évtizedek során milyen elemek vesztek el a rendszer működőképességéből. Többször is említette, hogy szükségessé vált egy ”paradigmaváltás”, ami nem új juttatások bevezetését, hanem a finanszírozási és indexálási logika újragondolását kellene, hogy jelentsen. Mihályi forszírozta, hogy vissza kellene térni a svájci (vegyes) indexáláshoz, ami egy olyan nyugdíjelosztási rendszer, ami a bérek és az infláció kombinációjára épül, lassabban emelve a nyugdíjakat, de kiegyensúlyozottabban védve azok reálértékét. Véleménye szerint ez a megoldás amiatt is vált szükségessé, mert régebben a magánnyugdíjpénztári pillér visszaállamosítását a társadalom érdemi ellenállás nélkül elfogadta. Ez hosszú távon szűkítette a rendszer mozgásterét, olyan strukturális problémákat okozva, amikre csak radikálisabb megoldásokkal lehetne szerinte reagálni. Ilyen példáaul a 13. és 14. havi nyugdíj eltörlése, amik bár az egyén számára kedvezőek, de a rendszer egészét tekintve nem fenntartható ennyi többletforrást nyugdíjcélra felhasználni. Az elmagányosodás kérdésében ő is felszólalt, óvva a nyugdíjas korosztályt a hamis ígéretektől. Mihályi kiemelte, hogy bizonyos életkörülmények, mint például a nehéz fizikai munka vagy a nemek közötti eltérő várható élettartam, nem „törölhetők ki” szakpolitikákkal, annak ellenére, hogy hatással vannak az időskori életminőségre.
Simonovits András a nyugdíjrendszer korrekcióját elsősorban technikai és politikai realitások lencséjén keresztül írta körül. Megfontolandónak tartja a vegyes indexáláshoz való visszatérést, viszont a 13. és 14. havi nyugdíjat alapvetően meghagyná, mivel úgy véli, ezek a kifizetések a már megállapított járandóságok reálértékét körülbelül 2 százalékkal emelik. Bár rövid távon ezt kedvezőnek látja, beismeri a konstrukció hosszabb távú káros következményeit is, külön kiemelve a 14. havi nyugdíj azon hibáját, miszerint az újonnan megállapított összegeket is automatikusan megemeli, nem csak a meglévőket. Szerinte a hosszútávú megoldás az lenne, ha az új nyugdíjasok körében fokozatosan elkezdenék leépíteni ezen extra juttatásokat, amit a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges 40 év fokozatos emelésével tenne lehetővé. Hangsúlyozta továbbá, hogy az 5 százalék körüli költségvetési hiány erősen beszűkíti az állam mozgásterét, a nyugdíjak jelentősen megnőtt relatív szórása pedig hosszú távon torz és igazságtalan elosztáshoz vezethet. Mindezek fényében a kormánypárt fennmaradása esetén nem számít érdemi változásra, ugyanakkor egy esetleges Tisza-kormánytól több olyan új kezdeményezést és nyugdíjemelést tart elképzelhetőnek, amelyek távlatilag javíthatnák a rendszer működését.
A panelbeszélgetést követően a közönség számára is lehetőség nyílt kérdéseket feltenni a panel számára.
A Republikon működését az Európai Unió támogatja. Az eseményen kifejtett nézetek és vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé.
