Autonómia vagy kereskedelem - összefoglaló

 
 
márc.
07.

Autonómia vagy kereskedelem - összefoglaló

Republikon Intézet
 

Március 1-jén a Republikon Intézet és a cseh Gazdaság- és Piacelemző Központ közös online konferenciát rendezett a visegrádi országok, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia és az Európai Unió gazdasági kapcsolatáról, amelyen megvitatták az utóbbi által publikált tanulmány eredményeit. Az alkalmat az Európai Unió Oroszország elleni szankciós politikája adta, amely a cseh intézet elemzése szerint veszélyekkel  járhat a nyitott gazdaságuk miatt sebezhető V4-országok számára.

Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető elemzőjének rövid köszöntője után először Ales Rod, a cseh elemző központ munkatársa bemutatta kutatásuk eredményeit. Elmondása szerint a V4 országok gazdaságai a legsebezhetőbbek azon lépések által, amelyek az EU nemzetközi kereskedelmi függőségét szándékoznak csökkenteni, így számukra ez nagyobb költségekkel is járhat. Ezek az eredmények különösen fontosnak bizonyulhatnak, miközben az Európai Bizottság a stratégiai autonómia jegyében épp ilyesféle intézkedéseket hajt végre és javasol.

Elemzésükben felállítottak egy rangsort, amely az uniós tagállamokat az alapján rangsorolja, hogy gazdaságaik mennyire kitettek a nemzetközi kereskedelemben például az egy főre jutó GDP-t, a Humán Fejlettségi Indexet, a társasági adót, a gazdasági nyitottságot és közvetlen külföldi tőkebefektetések arányát figyelembe véve. Ebben a sorrendben a 22 országból Szlovákia az utolsó, Magyarország a 19., Lengyelország a 16., Csehország pedig a 13. helyet foglalja el.

Az elemzés eredményeire reagálva Hajba Máté, a Szabad Piac Alapítvány elnöke elmondta, hogy szerinte külön kell választani az erkölcsileg indokolt, Ukrajna megtámadása után kirótt Oroszország elleni szankciókat és a protekcionista tendenciákat az Egyesült Államok kereskedelempolitikájában, amely szerinte nagyobb fenyegetés az Európai Unió számára. Mint kiemelte, a V4 országok azért is kitettebbek a nemzetközi kereskedelemnek, mert a nyitott gazdaságaik, amelyek külföldi befektetők odacsábítására alapszik, erős állami szerepvállalással, kedvezményekkel és korrupcióval párosul, ami szintén árt a szabad versenynek, tovább rontja a V4-országok versenyképességét globális viszonylatban.

Ales Rod szerint nincs arról szó, hogy elemzésük az EU-államok Ukrajna-politikáját kérdőjelezte volna meg, hanem szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ne legyenek váratlanul felmerülő költségek és az országok fel tudjanak készülni a nemzetközi kereskedelem szűkítése miatt bekövetkező változásokra. Végezetül egyetértettek abban, hogy rendkívül hasznos lenne megtalálni az egyensúlyt a stratégiai autonómia és a versenyképesség között. A V4-országok számára alapvető fontosságú lenne, hogy képesek legyenek megbirkózni az olyan nem szándékolt gazdasági jelenségekkel, mint a fiatal iparágak védelme, a járadékvadászat vagy a legjobb és biztonságos technológiák elérhetetlensége, amelyek különösen nélkülözhetetlenek a digitalizáció fellendítéséhez a V4-országokban. A tanulmány, amelyet közvetlenül a kiválasztott döntéshozóknak fognak eljuttatni, angol nyelven ITT érhető el.

 

Eu Co Funded En

A Republikon működését az Európai Unió támogatja. Az eseményen kifejtett nézetek és vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé.