A liberalizmus sorsa a visegrádi országokban

Konferencia az Európai Liberális Fórum és a Republikon Intézet szervezésében

 
 
júl.
06.

A liberalizmus sorsa a visegrádi országokban

Republikon Intézet
 

A koronavírus okozta járványhelyzet miatt online tartotta meg a liberális trendekről a V4-es országokban, valamint a visegrádi államok együttműködéséről az Európai Unión belül és kívül szóló konferenciáját az Európai Liberális Fórum és a Republikon Intézet 2020. június 24-én. A Zoom-konferencia egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy a résztvevők válaszoljanak és reflektáljanak a közönség online feltett kérdéseire.

A konferenciát Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető elemzője nyitotta meg, aki a rendezvény témáját is ismertette.

Ezt követően Tóth Csaba, az Európai Liberális Fórum elnökségének tagja köszöntötte a résztvevőket, aki egyúttal bemutatta az Európai Liberális Fórumot is. Tóth rámutatott, hogy az európai politikai arénában vannak, akik azt állítják, nem lehet liberális trendről beszélni a visegrádi országokban, azonban a valóságban új liberális pártok jelennek meg, illetve erős liberális jelenlétet is látni a V4-es államokban.

A konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Šárka Prát, az Institute for Politics and Society ügyvezető igazgatója, és Błażej Lenkowski, a Fundacja Liberte! kuratóriumi elnöke voltak.

A résztvevők a beszélgetés elején az EU-csatlakozás utáni visegrádi együttműködés céljairól osztották meg gondolataikat. Beszéltek többek között a régió illiberális és populista trendjeiről, valamint arról, milyen módszerekkel lehet küzdeni az utóbbi jelenségekkel szemben. A konferencia során előkerült a jelenlegi koronavírus-járvány és annak várható politikai és gazdasági hatása a régió országaiban. Mindemellett a résztvevők beszéltek arról is, hogy várhatóan milyen hatással lesz a pandémia utáni világ a liberális pártokra és mozgalmakra.

Virág Andrea rámutatott, a V4-es együttműködésnek még jelenleg is van szerepe az EU-hoz később csatlakozott országok integrációjában. A koronavírus hatásaira rátérve, Virág arról beszélt, hogy bár Magyarországnak és a többi V4-es országnak viszonylag alacsony számú koronavírus-fertőzéssel kellett megküzdenie, a gazdasági hatások ettől még súlyosak lesznek. Azonban a járvány és a kialakult helyzet lehetőséget teremt arra is, hogy az ellenzéki és liberális pártok a régió országaiban megmutassák, milyen módon küzdenének a járvánnyal szemben, valamint hogy képesek lennének kormányozni.

Blazej Lenkowski szintén a jelenleg kialakult helyzet fontosságáról beszélt a liberalizmus megerősödésének tekintetében. Megjegyezte, hogy utóbbi szempontjából fontos, hogy a liberális pártok megmutassák, képesek választást nyerni, ami a lengyel elnökválasztás második fordulójában akár meg is történhet. Lenkowski beszélt arról is, hogy nem csupán Magyarországon, hanem Lengyelországban is látható harc folyik  a kormány és az önkormányzatok között a fejlesztési forrásokért.

Šárka Prát azt mondta, hogy az illiberális trendek a visegrádi országokban a civil társadalom mobilizálásával, illetve a kormányzati korrupció bemutatásával állíthatók kihívások elé. Bár szerinte a populista pártok továbbra is képesek nyerni az országgyűlési választásokon a régió országaiban, a helyi és önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy vannak helyi erők és szereplők – mint például Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vagy Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester –, akik képesek alternatívát mutatni a populizmussal szemben.

Az eseményt a Republikon és az Európai Liberális Fórum szervezte az Európai Parlament pénzügyi támogatásával. Sem az Európai Parlament, sem az Európai Liberális Fórum nem felelős az esemény tartalmáért, vagy annak az esetleges jövőbeli felhasználásáért.