Európai fővárosok – ellenzéki főpolgármesterek

A Republikon és A Városért Egyesület kerekasztal-beszélgetése

 
 
nov.
27.

Európai fővárosok – ellenzéki főpolgármesterek

Pszota István
 

 

A Republikon és A Városért Egyesület közös kerekasztal-beszélgetést rendez arról, hogy hogyan nyerhet a demokratikus ellenzék Budapesten is Prága, Pozsony és Varsó után?

A rendezvény
• időpontja: 2018. december 6., csütörtök, 17:00 óra,
• helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.

A kormányon lévő pártok október elején Prágában, a hónap végén Varsóban, november közepén pedig Pozsonyban vesztették el a fővárosok önkormányzati választását. Három közép-európai főváros, három sajátos út az ellenzéki győzelemhez.181206 fopolgarmester
• Prágában, ahol nem közvetlenül választják a főpolgármestert, a kalózpárti Zdeněk Hřib-et választották meg többségbe került erők.
• Varsóban az ellenzéki KO (Polgári Koalíció) jelöltje, Rafal Trzaskowski volt külügyminiszter-helyettes fölényesen (54%) legyőzte a kormánykoalíció jelöltjét (31%), Patryk Jaki jelenlegi helyettes igazságügyi minisztert.
• Matúš Vallo-t, az új, független pozsonyi polgármestert, két kisebb, parlamenten kívüli mozgalom támogatta csupán, most szerveződik körülötte egy kifejezetten nyugatos elköteleződésű párt.

Rendezvényünkön a fenti három választás tapasztalatait összegezzük. Ki az, aki nyert Prágában, Varsóban, illetve Pozsonyban? Kik támogatták, miért tudott nyerni? És mindebből milyen következtetést lehet levonni a jövő évi budapesti főpolgármester-választással kapcsolatban? Itthon hogyan győzhető le Tarlós István?

Program

17.00: Köszöntő
• Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

17.05: Választás után, választás előtt
• Prága: Lattmann Tamás, nemzetközi jogász, egyetemi docens, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete vezető kutatója
• Varsó: Virág Andrea, politológus, a Republikon Intézet kutatója
• Pozsony: Tokár Géza, politológus, újságíró, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala elnevezésű kezdeményezés szóvívője
• Budapest: Király Dávid, újságíró, a Republikon Intézet Budapest-szakértője

17.45: Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
• Moderál: Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés tagja, az Egyesület elnöke

18:30: A közönség kérdései, hozzászólásai

18:45: Válaszok és összegzés

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1976163312460827/

Regisztráció: republikon@republikon.hu.

Várjuk az érdeklődőket az eseményre, és az azt követő kötetlen eszmecserére, amelyen szívesen látjuk a megjelenteket egy pohár limonádéra vagy fröccsre. 

 

europe_for_citizens_en

A Republikon működését 2018-20 között az Európai Unió
„Europe for Citizens" programja támogatja.