Beszámoló: A magyar oktatási rendszer jövője

 
 
szept.
24.

Beszámoló: A magyar oktatási rendszer jövője

Republikon Intézet
 

 

A Republikon Intézet a Friedrich Naumann Stiftung támogatásával 2017. szeptember 19-én, kedden konferenciát rendezett „A magyar oktatási rendszer jövője – Lehetőségek és korlátok” címmel.

Konferenciánkon az elmúlt időszak oktatáspolitikai intézkedéseinek hatásait, illetve a köz- és a felsőoktatási rendszerben rejlő lehetőségeket jartuk körül hazai és európai szakértők, valamint oktatáspolitikusok segítségével.

A rendezvényt Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója nyitotta meg.

A konferencián "Oktatáspolitikai kihívások a régióban" címmel előadást tartott  Radó Péter, oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző; Milosz Hodun, elemző (Nowoczesna) és  Enyedi Zsolt, egyetemi tanár (CEU).

"A magyar közoktatás helyzete és kihívásai" című kerekasztal-beszégetés résztvevői voltak: Horn Gábor, pedagógus, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke; Lannert Judit, közgazdász, szociálpolitikus, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató senior kutatója és Nahalka István, oktatáskutató.

A konferencia legnagyobb érdeklődessel várt eseménye Hiller István, volt oktatási miniszter és Palkovics László, az EMMI oktatásért felelős államtitkára vitája volt.

A rendezvényt Ónody-Molnár Dóra moderálta.

Konferenciánk teljes egészében megtekinthető: ITT.

Tudósítások az eseményről:

24.hu: Ez történik, ha egy asztalhoz ül a kormány és az ellenzék KLIKK

Eduline: "Ez gyalázat" - így vitatkozott Palkovics és Hiller KLIKK

HVG: Te vagy az egyetlen fék! – így is tud vitatkozni a kormánytag és az ellenzéki KLIKK

Index:Tudják, mi a bizonyíték arra, hogy az iskolák totálisan politikamentesek? KLIKK

Magyar Hírlap: Esélyteremtő oktatás KLIKK

Magyar Nemzet: Hiller István: Palkovics László az egyetlen, aki fékezi a kormányt KLIKK

Zoom: Ritka pillanat: egy asztalhoz ült Palkovics László és Hiller István KLIKK