Konferencia-beszámoló: A népszavazási 2016 eredmények értékelése

Republikon konferencia a Mozsárban

 
 
okt.
10.

Konferencia-beszámoló: A népszavazási 2016 eredmények értékelése

Republikon Intézet
 

 

2016. október 5-én rendeztük meg a „Népszavazás 2016 – Az eredmények értékelése" című konferenciánkat, amelyet Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitott meg.

A konferencia bevezetőjében Tóth Csaba bemutatta az Intézet legfrissebb kutatását, amelyből többek között az derült ki, hogy a nemmel szavazók számára a népszavazás elsősorban a menekültekről és a kvótáról, míg a bojkottálók és az érvénytelenül szavazók számára az Orbán-kormány megítéléséről szólt.

A kutatás itt érhető el.

Az értékelő kerekasztal-beszélgetés résztvevői Lakatos Júlia (Méltányosság Politikaelemző Központ), Lakner Zoltán (ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék) éa Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet) voltak.  A beszélgetést Király Dávid vezette.