Erősödő részvétel, magára találó ellenzék

A fővárosi időközi választások összehasonlító elemzése

 
 
okt.
03.

Erősödő részvétel, magára találó ellenzék

Republikon Intézet
 

 

Együttműködés nélkül az ellenzék a 2019-ben megszerzett önkormányzati pozíciókat is elveszítheti – a Republikon Intézet legfrissebb elemzése szerint egyebek mellett ez a tanulsága a tavaszi parlamenti választás óta Budapesten tartott időközi önkormányzati választásoknak.

Az áprilisi országgyűlési választásokat követő 13 fővárosi időközi választásból mindössze négyet nyert ellenzéki jelölt. Látható azonban, hogy ha több párt vagy más jelölő szervezet áll egy jelölt mögött, több szavazatra is számíthat, míg az ellenzéki széthúzás az elmúlt hónapokban egyértelműen a kormánypárti jelölteknek kedvezett.

Október 2-án a II. kerületben 12 százalékkal teljesített jobban a 2019-es eredményhez viszonyítva az ellenzéki jelölt. A többi megnyert választókerületben azonban alacsonyabb arányban győztek a jelöltjeik a legutóbbi választáshoz viszonyítva, de volt olyan elvesztett választókerület is, ahol valósággal bezuhant az ellenzék támogatottsága 2019-hez képest.

Jóllehet a részvételi adatok az elmúlt hónapokban némi növekedést mutattak, ennek oka inkább a szabadságolási időszak vége, mintsem az ellenzéki választók apátiájának múlása. Az ugyanis nem jelenthető ki, hogy a részvétel emelkedése az egyik vagy a másik oldalnak kedvezett.

Az időközi önkormányzati választás eredménye azért fontos jelzés, mert a 2019-es önkormányzati választáson elért eredmény volt az egyetlen értékelhető ellenzéki siker az elmúlt 12 évben. Jelen állás szerint azonban nincs akkora tartaléka az ellenzéknek Budapesten, hogy koordináció hiányában ne a Fidesz győzzön a 2024-es önkormányzati választáson.

A teljes elemzés itt olvasható!

europe_for_citizens_en

A Republikon működését 2018-24 között az Európai Unió
„Europe for Citizens" programja támogatja.