Előválasztás Győrben

A Republikon Intézet javaslata

 
 
nov.
11.

Előválasztás Győrben

Republikon Intézet
 

 

Háttér

2019. november 6-án lemondott posztjáról Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere. A döntés előzménye, hogy a 2019. évi önkormányzati választás kampányában Borkai Zsoltról kompromittáló információk és felvételek jelentek meg, amelyek több bűncselekmény gyanúját is felvetették. A választáson Borkai Zsolt – minimális, 646 szavazatos előnnyel – megőrizte polgármesteri pozícióját: a kormánypártok jelöltje a szavazatok 44,32 század százalékát szerezte meg a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP közös jelöltjeként induló Glázer Tímeával szemben, akire a választók 42,83 százaléka szavazott. A választást követően mind több kormánypárti politikus kezdte bírálni Borkai Zsoltot, aki a botrány eredményeképpen október 15-én, két nappal a választást követően kilépett a Fideszből, majd november 6-án polgármesteri megbízatásáról is lemondott, ezért a kisalföldi megyeszékhelyen időközi polgármesterválasztást kell tartani. Borkai Zsolt lemondását követően a Momentum és a DK is bejelentette, hogy a közös ellenzéki polgármesterjelöltet előválasztáson kívánja kiválasztani, amely elől az MSZP sem zárkózik el (november 7-i állapot).

 

Ellenzéki előválasztások 2019-ben

Főpolgármester-jelölti előválasztások

Az együttműködni kívánó ellenzéki pártok kétfordulós előválasztáson választották ki a közös budapesti főpolgármester-jelöltet. Az első forduló 2019. január 28. és február 3. között zajlott le, ennek során az MSZP-s Horváth Csaba és a Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely mérkőzött meg egymással. Az előválasztás első fordulóján 34 214-en vettek részt, a szavazatok 80,9 százalékának megszerzésével Karácsony Gergely győzött Horváth Csabával szemben, aki a szavazatok 19,1 százalékát szerezte meg.

Az első forduló tapasztalatait felhasználva az ellenzéki pártok 2019. június 20-26. között újabb előválasztást rendeztek, amelyen Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd, Kálmán Olga, a DK és Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje vett részt. A második fordulóban 68 240-en szavaztak; a szavazatok 48,9 százalékának megszerzésével ismét Karácsony Gergely győzött, Kálmán Olga a szavazatok 36,8, Kerpel-Fronius Gábor pedig 14,3 százalékát szerezte meg.

Polgármesterjelölti előválasztás Ferencvárosban

Budapest IX. kerületében az ellenzéki pártok nem tudtak közös jelöltben megállapodni, ezért 2019. augusztus 14-16. között előválasztásra került sor, amelyen a választók Baranyi Krisztina, a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt által támogatott független jelölt, valamint Jancsó Andrea, a Momentum, az MSZP és a Jobbik által támogatott jelölt közül választhattak; a Párbeszéd mindkét jelöltet támogatta. Az előválasztáson 2030 ferencvárosi választópolgár vett részt, 72 százalékuk Baranyi Krisztinát, 28 százalékuk Jancsó Andreát támogatta.

 

A győri időközi választás

A helyi választási bizottság a mandátum megüresedését követő 120 napon belüli valamelyik vasárnapra írhatja ki az időközi választást, ennek határideje 2020. március 17. A szabályok értelmében a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja annak kitűzésétől a 70. és a 90. nap közé kell essen, így a választásra a január 10. és március 8. közötti vasárnapok valamelyikén kerülhet sor (a március 15-i nemzeti ünnepen nem lehet választást tartani).

 

Előválasztás Győrben

A jelölés feltételei

• A Republikon Intézet 300 támogató aláírás összegyűjtését javasolja.
• Célszerű egy értéknyilatkozat elfogadása, amely rögzíti, hogy
      • a jelölt elkötelezett a köztársaságpárti erők értékrendje mellett,
      • győzelme esetén nem a pártok, hanem a győriek érdekeit képviseli,
      • elfogadja az előválasztás eredményét és támogatja annak győztesét.

 

Az előválasztás és a kampány menetrendje

Az előválasztási kampány vélhetően az adventi/karácsonyi időszakra esik. Ennek előnye, hogy ebben az időszakban többen vannak a közterületeken, így magasabb lehet a részvétel, így a győztes legitimációja magasabb és a választók aktivitását, elköteleződését is növeli. Az időpont hátránya azonban, hogy a hideg időben megterhelő lehet sorban állni, ezért érdemes több helyszínen is biztosítani a szavazást, hogy ne alakuljanak ki hosszú sorok. Továbbá annak ellenére is érdemes bevonni a pártirodákat, hogy a budapesti tapasztalatok szerint kevesebben választották ezt a lehetőséget.

• Előválasztási kampány: erre ideális esetben körülbelül 21 nap áll a jelöltek rendelkezésére, a kampány során a jelöltek három alkalommal vitáznak az alábbi javasolt témákban:
      • közlekedés, közszolgáltatások
      • oktatás, egészségügy
      • munkaerőpiaci helyzet, vállalkozások, ipar, pl. létszámleépítés az Audinál
• Előválasztás: a választást megelőző 32-35. napokon indokolt, az előválasztást – a ferencvárosihoz hasonlóan – háromnaposra érdemes tervezni: péntek, szombat, vasárnap.
• Kampány: 30 nap áll az előválasztáson győztes jelölt rendelkezésére
• Polgármesterválasztás

 

Az előválasztáson való részvétel feltétele
• Bejelentett győri lakcím
• Előzetes regisztráció (akár a szavazás alkalmával)
• Személyes részvétel (a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt az online szavazás kialakítása nehézségekbe ütközhet, ezért megfontolandó, hogy ezúttal kizárólag személyesen lehessen szavazni)

 

Az előválasztás helyszíne
• Győr frekventált pontjain felállított sátrak; javasolt helyszínek:
      • Megyeháza előtti tér, szökőkút
      • Baross út – Arany János utca kereszteződése
      • Marcalvárosi lakótelep/aluljáró
      • Petz Aladár kórház parkoló
      • Dunakapu tér
      • Az előválasztásban részt vevő pártok által megjelölt irodák (a budapesti tapasztalatok alapján kevesebben választják)

 

Az előválasztás lebonyolítója

A győri előválasztás lebonyolítója lehet a budapesti főpolgármesteri előválasztást szervező civil szervezet vagy bármely más szerveződés, amelyről az előválasztásban részt vevő pártok megegyeznek. A Republikon Intézet – miként korábban is – szívesen részt vesz a győri polgármesteri előválasztás előkészítésében, lebonyolításában.

 

Az elemzés letöltése 

 

europe_for_citizens

A Republikon működését 2018-20 között az Európai Unió
„Europe for Citizens" programja támogatja.