A politikai közhangulat 2016 decemberében

A Republikon Intézet kutatása

 
 
dec.
27.

A politikai közhangulat 2016 decemberében

Republikon Intézet
 

 

Az év utolsó hónapjában nőtt az MSZP támogatottsága a teljes népesség és a pártválasztók körében is, a szocialista párt támogatottsága utoljára 2016 júniusában volt ilyen magas – derül ki a Republikon Intézet decemberi felméréséből[1].

A teljes népességen belül nőtt az MSZP és a Fidesz támogatottsága: a megkérdezettek 31 százaléka a kormánypártot, 11 százaléka az MSZP-t támogatja. A Jobbik támogatottsága az előző hónapban mérthez képest 1 százalékponttal esett, a párt így 12 százalékon áll. A pártválasztókat vizsgálva szintén meghatározó az MSZP erősödése. A szocialista párt támogatottsága 3 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, jelenleg a pártválasztók 18 százaléka szavazna a pártra, ami 2016 júniusa óta a legjobb eredmény, amit Intézetünk mért. A pártválasztók körében a Fidesz 50, a Jobbik 19, a DK 5, az LMP 3, az Együtt pedig 2 százalékon áll.pp_201612A Republikon Intézet 2016 februárja óta folytatott kutatásainak eredményeit vizsgálva azt láthatjuk, hogy a választók pártpreferenciája az utóbbi évben nem változott meg jelentős mértékben. A legnagyobb ingadozás a kormánypárt támogatóinak arányában figyelhető meg, mely az év során 43 és 51 százalék között mozgott. A Fidesz támogatottsága májusban, illetve júliusban érte el a mélypontot jelentő 43 százalékot. A többi párt esetén kisebb a különbség a legjobb és legrosszabb eredmény között. A Jobbik támogatóinak aránya 17 és 22 százalék, az MSZP támogatóinak aránya 15 és 20 százalék között mozgott, majd az év utolsó hónapjára mindkét párt támogatottsága a rá jellemző sáv közepére állt be. Az év végére a DK eredménye stabilizálódott a leginkább: a párt támogatóinak aránya szeptember óta rendre 5 százalék a pártválasztók körében. 2016 során az LMP-re a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb körüli ingadozás volt a jellemző, ezt az 5 százalékos támogatottságot csak júliusban tudta meghaladni a párt. Azt láthatjuk tehát, hogy 2016 során természetesen voltak kisebb-nagyobb ingadozások a pártpreferenciában, azonban az erőviszonyok összességében nem változtak.trend_decA pártpreferencia mellett a Republikon Intézet rendszeresen felteszi azt a kérdést is, hogy a választók milyen kormányt szeretnének a következő választás után: ilyenkor a választóknak három válaszlehetőséget kínálunk – Fidesz-, Jobbik-, vagy baloldali-liberális kormányt szeretnének-e.korcsop_201612Az e kérdésre adott válaszokat korcsoport szerint vizsgálva azt láthatjuk, hogy míg a baloldali, liberális szavazók aránya a korral növekszik, addig a Jobbikot és a Fideszt inkább a fiatalabb választók támogatják. A kor növekedésével való népszerűség csökkenés különösen a Jobbik esetén szembetűnő – a legfiatalabb, 18-24 éves korosztályban a párt támogatottsága csaknem háromszorosa a 65 év fölöttiek körében megfigyelthez képest. Hasonlóan komoly generációs különbséget láthatunk a baloldali, liberális szavazók esetén is – a 18-24 éveseknek csupán 11 százaléka támogatja az említett pártokat, míg ez az arány a 65 évnél idősebbek körében 42 százalék.

Adatok: összefoglaló táblázat

adatok_dec

 Az elemzés letöltése

 


[1] A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készült, nem, életkor, végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország egészére nézve.  Az adatfelvételre december 3-15. között került sor.