Álmainkban Amerika

 
 
jan.
17.

Álmainkban Amerika

Pszota István
 

Január 23-án, csütörtökön 10 órától az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával „Álmainkban Amerika” címmel rendezünk konferenciát a rendszerváltás, és ezen belül a sajtószabadság kivívásának 30. évfordulója alkalmából. A rendezvény egyrészt a 70-es, 80-as évek szamizdat kiadványainak, sajtójának céljaival és működésével, másrészt a sajtószabadságot korlátozó kortárs jelenségekkel foglalkozik.

A konferencia első szekciójában történészek és az egykori demokratikus ellenzék tagjaival idézzük fel az ellenzéki nyilvánosság jellemzőit, stratégiáit, valamint az amerikai támogatás jelentőségét. A második szekcióban többek között az álhírek jelensége felől kívánjuk megérteni, hogy mi a hatása a tartalomkészítés és publikálás demokratizálódásának a sajtószabadságra.

Az esemény helyeszíne a TRIP Hajó: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 2-es móló.

200123 borito

Program

10:00 Köszöntő
• Horn Gábor, Republikon Alapítvány
• az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének képviselője

10:15 1. panel
• Haraszti Miklós, a Beszélő című szamizdat folyóirat egykori szerkesztője
• Hodosán Róza, az AB Független Kiadó és az AB Hírmondó című folyóirat társkiadója, szerkesztője, terjesztője, nyomdásza
• Simándi Irén, történész, a Szabad Európa történetének kutatója
• Vágvölgyi B. András, a Magyar Narancs alapító szerkesztője
Moderátor: Mikecz Dániel, Republikon 

11:45 Kávészünet

 12:00 2. panel
• Diószegi-Horváth Nóra, a mérce.hu főszerkesztője
• Kaló Máté, Amerika-szakértő
• Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója
• Pető Péter a 24.hu főszerkesztője
Moderátor: Király Dávid, Republikon

Konferenciánk a Facebook-on: ITT!

A rendezvényes ingyenes, regisztráció: https://bit.ly/2Fu8gTZ