Republikon évzáró

Gondolatok 2021-22 fordulóján

 
 
dec.
02.

Republikon évzáró

Republikon Intézet
 

 

A Republikon szép hagyománya, hogy minden évben, egy pohár jó bor mellett, barátainkkal közösen zárjuk az évet, és egyúttal köszöntjük az újat. Ezeken a találkozókon évek óta arra is megkérjük egy-egy barátunkat, hogy mondjanak néhány gondolatot arról, hogy mi minden történt velünk a mögöttünk hagyott évben, és miben bízunk, mit hoz a következő.

A koronavírus-járvány 2021-ben sem teszi lehetővé, hogy nagyobb körben találkozzunk, és jól „kibeszéljük" az évet. Ugyanakkor a járvány ismétlődő hullámai között is fontosnak tartjuk, hogy el tudjuk mondani egymásnak és az érdeklődőknek, hogy mit gondolunk Magyarország, Európa és világ alakulásáról.


Gondolatok 2021-22 fordulóján

Köszöntő
• Horn Gábor, kuratóriumi elnök, Republikon Alapítvány
• Virág Andrea, stratégiai igazgató, Republikon Intézet

Vendégek

• Iványi Gábor lelkész
• Lantos Gabriella egészségpolitikus
• Pető Péter újságíró
• Tóth Krisztina író

A beszélgetés időpontja: december 15., szerda, 17 óra.

820X312 2

• A programot az esemény Facebook-oldalán közvetítjük, de az érdeklődők a ZOOM-felületén közvetlenül is részesei lehetnek a kerekasztal-beszélgetésnek.
• ZOOM-regisztráció: https://forms.office.com/r/AtTCVKRpL7
• A belépéshez szükséges linket és az egyéb tudnivalókat egy későbbi levélben küldjük el a regisztráltaknak.
• Hozzászólásokra mindkét felületen lesz lehetőség.
• Az esemény magyar nyelven zajlik.

europe_for_citizens_en

A Republikon működését 2018-21 között
az Európai Unió „Europe for Citizens" programja támogatja.