Rendőrállam próbajáraton

 
 

Volna azonban itt még valami: Lázár miniszter szerint az a fő baj az Ökotárssal, hogy az alapítvány elsősorban a saját kedvezményezetti körének osztotta a pénzt, kvázi a haveroknak. Ha – a feltételezés szintjén maradva – ez így van, több mint nem helyes.

A kérdés csak az, hogy milyen erkölcsi alapon teszi ezt szóvá az Orbán-kabinet tagja. Annak a kormánynak a tagja, amelyik 500 milliót adott a szociális ügyekért is felelős minisztérium költségvetéséből a felcsúti fociakadémiának. Annak a kormánynak a tagja, amelyik bármelyik közbeszerzést nemzetbiztonsági vagy egyéb szempontra hivatkozva átláthatatlanná teszi, hogy utána az általa kiválasztottaknak menjen a pénz. Annak a kormánynak a tagja, amelyik egy havernak adja a kaszinókoncessziót és hozzá egy kis adókedvezményt. Annak a kormánynak a tagja, amelyik álciviljeibe önti a milliókat. Annak a kormánynak a tagja, amelyik Orbán földijét, a felcsúti gázszerelőt milliárdossá tette közpénzből.

A sort hosszan lehetne folytatni. Egy biztos: szégyenszemre a jelenlegi magyar kormánynak semminemű erkölcsi alapja nincs ilyesféle feltételezéseket szóvá tenni.

 

Az írás a Népszabadság 2014. 09. 12. számában jelent meg, teljes terjedelemben ida kattintva olvasható

Gyuris Dóra

programkoordinátor 

Gyuris Dóra a Republikon Intézetben futó projektek szervezési, kommunikációs és adminisztratív feladatainak koordinálásáért felelős ...
 

Horn Gábor

a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke 

Horn Gábor oklevelét 1980-ban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai Corvinus Egyetem), közgazdász-tanári szakon szerezt...
 

Király Dávid

kommunikációs szakértő 

Király Dávid kommunikációs szakember a kétezres évek eleje óta foglalkozik Budapesttel. Újságíróként dolgozott egyebek mellett a Hír...
 

Mikecz Dániel

kutató 

Mikecz Dániel politológus diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, majd ugyanitt kezdte meg doktori tanulmányait. D...
 

Dr. Tóth Csaba

stratégiai igazgató 

Dr. Tóth Csaba, a Republikon Intézet egyik alapítója és stratégiai igazgatója politológus és szociológus diplomáját az ELTE Állam- é...
 

Virág Andrea

kutató 

Virág Andrea 2015-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán politológus, az ELTE Bölcsészettudományi Karán történész diplomát szerzet...